Segítség Központ – Rólunk

SEGÍTSÉG KÖZPONT a közösségépítő

A Segítség Központ egy közözsség építő, ami egy emberi gesztusból jött létre. Néhány évvel ezelőtt egy barátunk segítséget kért mert leégett a háza teteje és nem álltak hozzá egészen jól a Pest Megyei építési hatóságnál, de aztán néhány órás és személyes kapcsolat elegendő volt a megoldáshoz. Néhány hét alatt a család új tetőhöz, engedélyekhez és visszaköltözéshez jutott.

Ez volt az a pillanat amikor elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan lehetne egy valódi közösséget létrehozni ahol, emberek am aguk képességét és tudását, jó szándékkal elcserélik másokkal. Aztán közben kiderült az is, hogy vannak sokféle megoldásaink a képességeink átadásán túl, nevezetesen még további lehetőségek, szervezés, ügyintézés és hasznos táűrgyak is előkerültek.

Előre leszögeznénk: a Segítség Központ NEM SEGÉLYSZERVEZET és NEM ADOMÁNYOZ INGYENESEN semmit és senkinek! A Segítség Központ az emberséges, önkéntesen segítő, tudását minőégben adó emberek közössége és ennek a lehetőségnek számos megoldása.

A Segítség Központ a koordinátora a tudásnak, a megszerzett képességek továbbításának: de semmit sem INGYEN elvet követi!

Nem hiszünk az INGYEN-ben: a közösség ereje pont abban rejlik, hogy cserét kérünk és cserét adunk ill. a cserét előre elkötelezetten tisztázzuk is.
A Segytség Központ a közösség, akik adott helyen, adott tudást, adott eredményt, eszközt birtokolnak ,felhalmoztak és ezt elcserélik, átadják, de az önzetlenség cseréje is maga a közösségi agok egyéni megegyezésének tárgya.

Sportolj velünk az országban vagya világban bárhol:

A Segítség Központ annak a közösségi képességnek a koordinálását végzi el, ahol pl. közterületen sportolni lehet, edzőt és sport lehetőséget szervezve, közösségként, együtt, távolságtól függetlenül az Internet segítségével.

Alkoss velünk és tudásodat és elköteleződésedet add át másoknak:

Vannak akik valamiben nagyon jók és ezt mások nem tudják, erre a Segytség Központ hírét adja és a tudás eljut az érdeklődőkhöz. A Segítség Központ koordinálásával a tudás eljut adott helyre, majd egy másik helyről eljuthat ahhoz aki egy másik tudást ajánlott fel. A célunk a közösséggel, hogy mindennek legyen értéke!

A Segítség Központ nem INGYENES: megpróbáltuk és nem működik! Minden segítség költséggel jár. Ezt a költséget azonban nem MI fogjuk megfizetni hanem a közösség dönti el, kinek és mit adunk oda, azt ak öltséget hogyan vállajuk, hogy eljuthasson a segitség vagy azt koordináljuk, ahogyan.

A Segítség Központ egy közösség: lehetőség a tudás és anyagi alapú javak egymás közötti újra osztására, az új lehetőség ebben a KÖZÖSSÉG!

Bárkit szeretettel várunk aki valós tudású, aki korrekt és nem rombol! Hiszünk az emberségben, a korrektségben és a szó erejében!

Amennyiben a fentiek elnyerték tetszésedet, bátran csatlakozz hozzánk: ha pedig még nem nyerték el, térj vissza és nézz be újra és újra..

 

A csatlakozás módja önkéntes, de a lehetőségek amit a közösség hordoz, kizárólag a közösség tagjainak adjuk át. A közösséget tagsági szabályokkal és egy minimális tagi hozzá járulással kívánjuk életben tartani! Kérlek, ha ez tetszik, akkor jelezd ezt, ha nem akkor pedig keresd meg a kedvedre való közösséget.

Weboldalunk a jövőben a SegitsegKozpont.hu címen lesz elérhető, melynek feltöltése folyamatosan zajlik!

Köszönjük az idődet !